Orosházi Lakásszövetkezet
5900 Orosháza, Rákóczi Ferenc utca 6. Tel.:+36 (68) 411-153 e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.Az elmúlt időszakban az Orosházi Lakásszövetkezet Igazgatósága egy újabb problémakört vett górcső alá.
Sajnálatos módon meg kellett állapítani, hogy 88 ingatlan vonatkozásában, azok tulajdonosai nem állnak szerződésben a vízszolgáltató Alföldvíz Zrt.-vel.
Ez azt jelenti, hogy az említett lakások vízfogyasztásának anyagi terheit a többi ingatlan tulajdonosai voltak kénytelenek viselni.
Tisztelettel kérünk valamennyi szerződéssel nem rendelkező tulajdonost, hogy haladéktalanul keresse fel az Alföldvíz Zrt.-t, szerződéskötés céljából!
Ellenkező esetben az elszámolások elkészültét követően, az Orosházi Lakásszövetkezet Igazgatóságának döntése alapján a vízóra főmérők és almérők közötti különbséget - amely bizony jelentős összeget is jelenthet - az érintett tulajdonosokra fogja kiterhelni a Lakásszövetkezet.
A napokban a 88 lakást már elkezdték felkeresni a Szövetkezet munkatársai, óraleolvasás miatt. Kérjük szíves közreműködésüket ennek elősegítésében.
Orosháza, 2022. június 24.
Tisztelettel:
Vincze Tibor
elnök
Orosházi Lakásszövetkezet Igazgatósága
Tisztelt Tulajdonosok!
Ezúton értesítjük Önöket, hogy 2022. június 13-án (hétfő) 17.00 órai kezdettel GINOP fórumot tartunk.
Helye: Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola ebédlőjében. (Előd u. 17.)
A meghívó az alábbi linkről letölthető:
Az Igazgatóság megbízásából, tisztelettel:
Vincze Tibor
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.-től a 2022. május 10-én részükre megküldött részletfizetési kérelmünkre megérkezett a válasz.
A szolgáltató által, a fizetési felszólításokon feltüntetett határidő rendkívüli közelsége miatt aggasztó helyzet alakult ki, ahogyan erről az elmúlt napokban, hetekben értesülhettek. Valamennyi felhasználási helyen, azaz az összes szövetkezeti fenntartású ingatlanban kizárásra került volna a gázszolgáltatás a hónap végéig, az elmúlt hosszú idő alatt felhalmozott tetemes gáztartozás miatt. Ez beláthatatlan következményekkel járt volna.
A szolgáltatóval folytatott tárgyalások eredményre vezettek, a kizárást a kérelem elbírálásának idejére felfüggesztették. A tegnapi nap során az érdemi döntés is megszületett, amelyről az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. értesítette az Orosházi Lakásszövetkezetet. Nem győzzük hangsúlyozni, a szolgáltató kizárólag az elmúlt két és fél hónap során tapasztalt fizetési hajlandóságra való tekintettel bírálta el pozitívan az Orosházi Lakásszövetkezet kérelmét.
A részletfizetési kérelemnek tehát helyt adott a szolgáltató, igen szigorú fizetési határidőket megszabva. Amennyiben ezeket a Szövetkezet betartja, abban az esetben a további szankciókat elkerülhetjük. Ez csak és kizárólag az elmúlt két és fél hónap során kialakított rendkívül feszes gazdálkodás folytatása, valamint a lakástulajdonosok fegyelmezett fizetési hajlandósága esetén sikerülhet. Ellenkező esetben azonnal megszűnik a gázszolgáltatás az épületekben.
Ennek érdekében nyomatékosan felhívjuk valamennyi lakástulajdonos figyelmét, hogy a közös költségeket minden korábbinál fegyelmezettebben szíveskedjenek megtéríteni.
Köszönjük valamennyiüknek a pozitív, együttműködő hozzáállást, megértést, amelyet a szerdai küldöttgyűlés során személyesen is kifejeztek.
Tisztelettel

Ezúton értesítjük Önöket, hogy 2022. május 25-én (szerda) 18.00 órai kezdettel küldöttgyűlést tartunk.
Helye: Pártok Háza Pacsirta u. 8 földszinti nagytermében
A meghívó az alábbi linkről letölthető:
Az Igazgatóság megbízásából, tisztelettel:
Vincze Tibor
Az alábbi linken letölthetik az új elnökünkkel az orosházi médiában készült interjút.
Orosházi Lakásszövetkezet
Tisztelt Tulajdonosok!
Tájékoztatjuk Önöket a Lakásszövetkezet jelenlegi helyzetéről.
A Felügyelő Bizottsági tájékoztató (innen letölthető)
Orosházi Lakásszövetkezet
Felügyelő Bizottsága